Legfrissebb híreink
- Vészjósló vég és kezdet
- Fordulós csatározások
- A CSillagok Birodalmi Szövetsége töltődik
- SBBG propaganda
- Köszöntő a 19. fordulóra
- 18. fordulós eredményhirdetés
- A végső csapás
- Ellentámad a JEL
- Canizorcium, a nanobotok és a rejtjel esete
- Megalakul a Végítélet
A jel elnémítása – a harmadik akció
A jeladók ügyének rendezéséért felelős csapat tájékoztatja a Hadurakat a következő lépésről!
*A holokivetítőn a lassan ismerőssé váló riporternő alakja tűnik fel, a nagyestélyiben igazán elbűvölően fest.*
Reanee: - Szép napszakot a Haduraknak! Elnézést kérek, amiért csak most, megkésve adunk hírt a fejleményekről. De minderre jó okunk volt. Történt ugyanis, hogy az UFFIH főhadiszállásán hatalmas ünnepséget tartottak a jel mögött álló erők elleni küzdelem második fázisában aratott győzelemre és egyben néhány korábbi hős emlékének tiszteletére. Az estélyen felszolgált ételek kitűnőek és egzotikusak voltak, az Univerzum mindenféle különböző térségében fogyasztott gasztronómiai csodákat gyűjtöttek össze a szervezők.
Sajnos a tábornok úr még a konyhába is bejutott. Gátlástalan falánkságát látva a professzor próbálta figyelmeztetni, hogy ez nem kívánt kémiai folyamotokhoz vezethet, de hiába. Az emésztőszerve nem tudott maradéktalanul megbirkózni a feladattal, és súlyos ételmérgezés lett a vége. Egy kis ideig a gyengélkedőn nyomta az ágyat. De mostanra már jobban van, és elég erőt gyűjtött össze magában ahhoz, hogy elvégezze a támadás tervezéséhez szükséges számításokat. Tábornok úr, öné a szó!
*A Zyk színe most kissé más, a hangja is bizonytalanabb.*
X'cyngook: - Igen, nos, bizonyára olvastátok a jelentést a lezárult akcióról, persze nem én írtam, más dolgom akadt, de azért biztos megértettétek a lényeget, levontátok a tanulságokat. De azért segítek. Nem fogom többször mondani, hogy próbáljatok meg minél inkább egyszerre mozogni, esetleg megbeszélni a stratégiát egymással. Az igaz, hogy a nagy hajókat: cirkálókat, csatahajókat nem érdemes az első körökben érkeztetni, mert a védelmi rendszerek elsőként ezeket veszik célba és lövik szét előszeretettel. Tapasztalatok szerint az első két körben vadászok és Pusztítók bevetése a fontos. Azután jöjjenek a Plasmator- és nyersanyag-lopóhajók! De mindez nem azt jelenti, hogy össze-vissza érkezzünk! Minél nagyobb sűrűségben csapunk le a célpontra, annál többen éljük túl. Rengeteg mindent kell még megtanulnotok, például...
Reanee: - Tábornok úr, a támadási terv...!
X'cyngook: - Igen, valóban, a támadási terv... - *Elővesz és széthajtogat egy hatalmas hártyát, mereszti rá a szemét egy pár pillanatra, majd felolvas:* - A főerők mérjenek csapást a 765. körben az Űrplatform (12:7:9:1)-ra! - *Picit zavart az arca.* - Hmmm... lehet, hogy nem írtam le mindent. No, mindegy, akkor fejből... Várhatóan néhány segédhadművelet is zajlani fog a fő akcióval egyidőben... És fontos, hogy legyetek nagyon-nagyon elővigyázatosak, Hadurak, mert a jelek szerint az ellátó Planéták készülnek valamire! Szóval hozzon mindenki annyi hajót, amennyit csak tud!
Reanee: - Köszönjük szépen, tábornok úr, ezt a kimerítő eligazítást! Hadurak, önöknek köszönöm a figyelmet... - *Ekkor a nő képe megmerevedik, a füléhez kap, picit bólogat.* - Hadurak! A professzor egy új és fontos áttör...
*Hirtelen a professzor holoképe jelenik meg, és hevesen magyarázni kezd:*
Myrgiss: - A jelek felépítése, beérkezett felderítő adatok... ez egy elképesztő dolog!
Reanee: - Micsoda?
Myrgiss: - Minden arra utal, hogy egy új Digitrox szervezési formával állunk szemben vagy... vagy valamivel, ami az önállóságuk feladására késztette őket. Egészen különös az, hogy a szokásos önálló részeknek semmi nyoma! Ez valami új társadalami forma...
Reanee: - Ez most miért nagy áttörés?
Myrgiss: - Azért, mert az új szervezési forma sokakban hasonlít a Zykek által követett kaptárelvre és rendszerre. Eddig a Digitroxok mindig önállóan gondolkodó szellemi lények voltak, testbe zárva... itt pedig minden azt támasztja alá, hogy valamiért az önállóságukról lemondtak!
Reanee: - Ez megdöbbentő! Sőt, szenzáció!
Myrgiss: - Pontosan! Az egészben az a lenyűgöző, hogy a roncsok alapján, amiket át tudtunk kutatni, úgy tűnik, valamiért a lelket jelentő részeket a gépi részek javára feláldozták, így ők szó szerint lelketlen gépként harcoltak! Félelmetes, borzongató, hogy ilyen környörtelen logika mentén rátörnek más életére! Mintha minden érzéstől megszabadulnának...
Reanee: - Sajnos lejárt az időnk, professzor úr, köszönjük, hogy mindezt megosztotta velünk! Hadurak! Ez csak eggyel több ok, hogy az ügy végére pontot tegyünk, bármi célt is szolgáljanak végsősoron a jeladók! Hallgattassuk el örökre az utolsó megmaradtat is! Sok sikert kívánok ehhez!
*Adás vége.*
Hozzászólások A hírhez eddig 55 hozzászólás érkezett
Személyeskedni nem szokásom, de szándékosan tettem ezt, s észhez térítő taslinak szántam, hogy értse mindenki, mi az, amiért írunk, sajnos az még sok hozzászólónak oldalakig nem sikerült. Azután is lepattant, de megpróbáltam. :) Jó harcokat!Persze, ha visszaolvasol, az első hozzászólásom még nekem is higgadt és nyugodt volt, amíg nem kezdtek el megbélyegezni minket jellemtelenként...
A fő célponttal kapcsolatban, mi oda mentünk most is, nem támadtunk senki mást. Ez a következő küldetésnél sem lesz másként.
Kívánok én is mindenkinek jó szerencsét a következő küldihez, sok roidot és kevesebb személyeskedést a sikeresebb szövetségekkel szemben.
Tisztelettel:
HyperTech
Remélem a következő küldetéseknél már tényleg a közös ellenség lesz a fő célpont!
Minden jót mindenkinek-várjuk a tábornok urat!
Az események fényében izgatottan várom a köv küldit. Főleg ha 2 milliárdos narion szakítás várható. Biztos lesz aki megpróbál okoskodni majd azon, de tuti h az már húzósabb küldi lesz :)
Szerintem érti mindenki! Aztán hogy fair volt vagy nem,azt döntse el mindenki maga!
Jó végre egy nyugodt hangvételű,tárgyilagos levélre válaszolni!
Köszönöm!
Azt hiszem megállapodhatunk abban is, hogy nem tettük tönkre senki játékát.
Igaz,irónikus volt az első hozzászólásom,de a helyzet ezt váltotta ki belőlem! Ami utána jött,az a felháborító számomra! Személyeskedések,régi dolgok felhánytorgatása,vélt vagy valós sérelmek emlegetése! Elterelés lenne ez? Mi a küldetésről írtunk,a Ti "ravasz cseletekről",nem másról! Kíváncs i lennék,ha mi cseleztünk volna így,Ti szó nélkül hagytátok volna? Kéz a szívre,úgy kell!

RSS hírfolyam